Nos, azt hiszem most egy kis időre kényszerszáműzetésre kerülök a világháló csodás világáról. Tegnap este 19:00 magasságában két kedves fiatalember betört otthonunkba, és csekély 5 perc leforgása alatt sikerrel feldúlták az egész házat, ellopták két laptopomat (az egyiket körülbelül 4 napja kaptam :P), az általam használt fényképezőgépet, és néhány egyéb, kisebb értékű bizsut.

Az, hogy az otthonom/unk szentségét megtörték, a biztonságérzetünket felőrölték és az ellopott tárgyak anyagi értéke kevésbé zavar. Ami inkább felforgatja most kicsiny lelkivilágomat az a tény, hogy az egyik ellopott laptopon az elmúlt 4 évemnek minden lenyomata, emléke és munkája volt. Emlék és "művészcélú" képeim, írásaim, munkáim, személyes dolgaim, minden ilyen adatom most elveszett. Az első Külkeres prezentációmtól kezdve a Rékával anno domini létezett kapcsolatunk közös képein át nem túl magas irodalmi értékű novelláimig és verseimig minden oda. És ez az ami inkább b*ssza az agyamat. Ezek voltak kis horgonyaim a múltba, dolgok, amikről azt hittem, hogy évek múlva is majd előszedhetem őket a memóriabankok mélyéről, és felidézhetem az akkori érzéseimet, hangulatomat, emlékeimet. 
Mert sajna az a szomorú, hogy az emberi emlékezet egy homályos, állandóan változó dolog. Sok emlék elfakul, eltűnik, átalakul az idők múlásával. Sok dolog van, amit évek folytán elhagyunk.
Áhh, basszameg, nem tudom leírni és megfogalmazni. Majd máskor. Egy üres, új gépről.

P.s.: Per pillanat netelérésem a Külker gépparkjáról van. Fun.