Drámai bohózat másfél nyomvonalban

VASUTAS: Sztrájk! Le az állam álságos kommunista, áldemokrata aknamunkájával, nem engedünk a sínpárakból! Vonatot akarunk mindenhova. Sztrájk!
ÁLLAM: Nem.
VASUTAS: De. Jogunkban áll.
TARSOLYLEMEZES: Monnyonle. A vasúttal vagyunk.
ÁLLAM: Nincs pénz. Nem gazdaságos. Észérvek, uraim. Megszorítunk, hogy a cég és az állam életben maradjon. Ki is küldtük Kúka kormánybiztost, hogy beszéljen önökkel.
Állam kirobog a színről mint a varsói gyors, amíg van hozzá pályaszakasza. Kúka miniszter úr jön.
KÚKA: A vasút visszafejlesztése az állam és sokunk személyes érdeke. Nekem azért, hogy az ország liberális piacgazdaságot, én pedig hatemeletes villát kapjak.
TARSOLYLEMEZES: Felhúzza az arab arcvédőkendőt és megdobja Kúka miniszter urat egy macskakőből és molotov-koktélból épített turulmadárszoborral. Monnyonle! Vissza a Zaranybullát és a nemesi elől és hátuljogokat. Feudalizmust az országnak. Monnyonle!
A turul neutronokra bontja Kúkát
KÚKA: Meghalok. REBISZ!
REBISZ átrobog a színen, kígyókat hajtva maga előtt; a színpadon TARSOLYLEMEZES helyén egy vörös paca marad. Távozásuk után a színpad széléről felszólítás hangzik az egyszemélyes csoportosulás feloszlására.
VASUTAS: Sztrájk. Én vonatozni akarok. Leállítjuk a közlekedést. Sztrájk.
PEDAGÓGUSNŐ: Mi is sztrájk. Élhető bért akarunk. Rendes tanítási rendszert. Emberi iskolát. Tudást az ifjúságnak.
BUSZSOFŐR: Mi is sztrájk. Nekünk is szar. Jogunk van hozzá. Demokráciát! Sztrájk!
ENERGIATERMELŐ: A villanyszámlát se tudom magamnak kifizetni. Sztrájk!
ÁLLAM: Visszatér kubai nyaralásáról Nem érnek vele semmit. A mi gyerekeink nem önökhöz járnak. És mi egyébként is kocsival utazunk mindenhová. És mi jól élünk. Nem értem, önök miért nem. Megszorítunk és elveszünk, hogy mind egyenlően éljenek. Demokrácia. Joguk van élni.  Nekünk meg megvonni. Nyehe.
PEDAGÓGUS, BUSZSOFŐR, ENERGIATERMELŐ, VASUTAS, NÉP: Mi nem így akarjuk!
ÁLLAM: Kár. Akkor folytatjuk az új Magyarország építését. Szép lesz, jó, csillogó, fehér. Nem lesz benne semmi fekete. Se gazdaság, se munkás. Ezekből mondjuk fehér se. Jöjjenek. Csináljukmeg, csináljukmeg, csináljukmeg!
DIÁKFIÚ és DIÁKLÁNY érkezik a színre. Kezükben egy-egy tankönyv és vizsgajelentkezési lapok, tandíjcsekkek, bérletek, számlák és miegymás kötelező fizetnivaló.
DIÁKFIÚ: Tankönyvek, számlák árával lesújt az ÁLLAMra ami ettől nyekkenve kimúl. A régi Magyarország is jó volt. Azt javítsd meg. Nem kell új. Élni akarok a jövőben.
DIÁKLÁNY: Bérletekkel megfojtja a VASUTASt. Tanulni akarok, nem várakozni. Utazni akarok, nem könyörögni és nyomorogni. Szolgáltatást is akarok, nem csak fizetni.
DIÁKFIÚ, DIÁKLÁNY: Ha a mi igényeinket is teljesítették, akkor sztrájkoljatok. Mi sem vonulunk utcára, pedig megtehetnénk. Mi nem bénítunk, nem rombolunk. Mi jobb országot akarunk. Magunknak. És ezért tanulunk. Jogunk van hozzá, élni akarunk vele. Mindenki tegye a dolgát. Jól.

Függöny