Walk with me, Lord
Walk with me, Lord
Walk with me
All alone.
This tedious journey
Won't you walk with me?

Take my hand, Lord
Take my hand, Lord
All alone.
This tedious journey
Won't you take my hand?

Let me sleep, Lord
Let me sleep...Lord
Let me in.
This tedious journey
Won't you let me sleep?

 

Isten halott. Talán soha nem is létezett.

A felsőbb hatalmakba vetett hit az ember horgonya a józan észhez. Egy magasabb rendű lény akarataként felfogni az élet túlzott hirtelenséggel bekövetkezett eseményeit, és ennek a lénynek a segítségét várni olyan esetekben, amikor nincs elég akaraterőnk vagy cselekvési szabadságunk kitűzött céljaink, álmaink eléréséhez. Ezek mind illúziók, miket a gyermekded ember tart fenn önmagának, védőpajzsként, hogy ne szembesüljön az élet kegyetlenségével és nyersen brutális valóságával. A felvilágosodott ember túllép ezen az illúzión, és elfogadja a valóságot, annak minden pozitívumával és negatívumával. Az élet, halál, szépség, természet és maga az ember is leírható komplex biológiai, fizikai és kémiai folyamatok összességeként. Gondolkodásmódunk, álmaink és fantáziánk a pszichológia alapvető szabályainak engedelmeskedik, miknek segítségével csoportokba rendezhetőek vagyunk, és lecsupaszíthatóak nyers, állati önmagunkig. Az ember sem különbözik se géptől, se állattól. Mindössze szereti fenntartani illúzióit. A modern, érett ember mindezeken átlép.

 

Én ezekkel tisztában vagyok. 

Mégis, amikor este a cigaretta füstje végigfolyik a torkomon, és ellibbenő szellemként kiszáll ajkaimon, a szél láthatatlan kezekként végigsimít arcomon, és feltekintek az égen csillogó ezer tűszúrásra, és a hold átható, ezüstöskék fényére, beleringatom magam ebbe az illúzióba. És ezért is vagyok talán ember.