Több mint egy éve nem írtam ide.
Több mint egy éve úgy éreztem, hogy nem tudom, mit írjak ide, mert egyrészt, nem éreztem úgy, hogy amit ide írnék, az nagyközönség számára fogyasztható lenne, másrészt az, amit közölni akartam, azt elmondtam a megfelelő embereknek.
Továbbá több mint egy éve még egy olyan párkapcsolatban voltam, amiről úgy gondoltam, hogy hosszú távú lesz.
Mint az előző mondatból sejthető, ez az állapot nem is oly rég megváltozott, úgyhogy nem titkolt terápiás céllal felnyitom Copal életének varázsdobozát, és kipakolom az egészet a világhálóra. Szóval akkor lássuk, mik is történtek az elmúlt időkben.
Elsőként passzív féléven vagyok. Kisebb katasztrófák és problémák után volt egy olyan elképzelés, hogy abbahagyom teljes egészében a kommunikációs képzésem, és átrongyolok pénzügy-számvitelre. Nem egészen éreztem biztosnak a jövőmet egy PR-menedzsment diplomával, és hát pénzügyi szakemberként talán kicsit több az esély a boldog, anyagilag független életre. Ezt kicsit átdolgoztuk szeptember magasságában, a képzést befejezem, és utána nekiesek egy posztgraduális képzésnek pénzügyi fronton. Utána pedig majd meglátjuk, Masterképzés vagy munka, elválik.
Ergo jelen pillanatban dolgozok, egészen pontosan a Tappancs műveknél hordom az újságot és húzom az igát, eléggé kellemes mennyiségű pénzért.
És persze amiért ez a bejegyzés is születik, Vérlovammal Rékával vége lett a dalnak. Múlt hét szombat este egy beszélgetésbe bonyolódtunk, aminek sajna a felére az érzelmi sokktól nem egészen emlékszem.
Valahol mélyen megértem a döntését (oh, igen, pluszinformációként ő döntött a végzés mellett), és én is érzem, hogy ez volt a helyes lépés. Számára a köztünk lévő érzelmek intenzitása túlzottan alacsonnyá vált (szerelemből szeretet). Én pedig mostanában kezdem belátni, hogy nem voltunk teljesen kompatibilisek egymással, túl sok olyan világnézeti, felfogásbeli különbség volt köztünk, amik az elmúlt pár hónapban kétfelé húztak minket. A történet ezen szakaszának így hát vége, ha ezt részemről nehéz is belátni. El kell még gyászolni azt a jövőt, amit még magam/magunk előtt láttam, de úgy érzem ezt szép lassan sikeresen abszolválom. :) Ebben nagy segítséget jelentenek a barátaim és régi ismerőseim, a családról nem is beszélve.
Az elmúlt napokban ugyanis varázsütésre elkezdett beindulni valami körülöttem, amin elég kellemesen lepődtem. Az elkövetkező hetek szép lassan telnek meg különféle meghívásokkal, programtervekkel, bulikkal, úgyhogy hétvégékre visszaállhatok éjszakai üzemmódra. Ez azért elég jó érzés. :)
Szóval köszönöm a segítséget mindenkinek, aki felkeresett, és anyák zárjátok el lányaitokat.
"Daddy's home."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.